2012. június 26., kedd

Bori egy hónap múlva három éves

Az elmúlt hónapban nagyon sokat önállósodott. Elkezdett egyedül öltözködni, a szandál felvételi részideje napról napra javul. A wc ügyeket is önállóan intézni, fel tudja tenni a szűkítőt, felmászik rá, ügyet intézni, a végén még a klotyót is lehúzza, szóval nagyon hatékony. Már nincs hiszti, vagy csak minimális tiltakozás, ha bekenjük naptejjel. Tavaly nyáron ebből minden nap nagy botrányok voltak. És azt is hagyta, hogy kifessék az arcát!
Pár hete szinte minden nap megkér, hogy beszéljek hozzá angolul. Ebből lemértem, hogy mindent megért. A válaszokat magyarul adja még, de elkezdett angol szavak belekeverni a beszédébe.
Felismeri a "B" betűt, ha bárhol látja, közli: Bori betű. Elszámol tízig, bár ez még vers formátumban megy.
Tudja, hogy melyik a jobb és bal keze/lába.
Most vettem észre, hogy kijött már minden foga. Mármint, hogy réges régen kijöttek, mert 20 teljes tejfoga van. Legalább a végét már nem szenvedtük meg, vagy az ezzel kapcsolatos nyüglődéseket betudtuk másnak.
Nagyon készül a harmadik születésnapjára, napi kb. 20 kívánsága van, ezek közül állandó és a kedvencünk a "rónaszín Villám McQueen". Már sikerült tisztázni, hogy Villám csak piros tud lenni, úgyhogy néha áttér a rónaszín autóra, mint a vágy tárgyára. Ami viszont fix programunk lesz a nagy napon; meglátogatjuk apát a munkahelyén. Ezt már nagyon várja.
Több hónapos történésekre, találkozásokra emlékszik, olyan embereket is emleget, akiket egyszer látott.
Julival kedves, de változatlanul nem szereti, ha a kicsi a dolgaihoz nyúl. Viszont már nem ébred fel éjszaka, ha Juli raplizik. (Igaz, a raplik száma és volumene erősen csökkent, de erről majd két nap múlva.) Mindig rögzíti, hogy ő a nagy, Juli a kicsi. A Mazsola és Tádé mese annyira fontos, hogy magát sokszor Mazsolaként, Julit Tádéként, engem Manócskaként, Gyuri másik Manócskaként aposztrofálja. És szó szerint idéz a meséből, alkalmazva az aktuális szituációra.

És végül a hónap kedvencei:
Én csak döbbenten figyelem, ahogy apa meg anya szednek epret.

Gy: Bori, hova biciklizzen el a család?
B: Apa meg Bori balra, anya meg a Juli jobbra.

(Juli tüsszent.) Anya, Julinak mond angolul, hogy bless you!

Miért nőttél ilyen nagyra anya? Mert meglocsolt téged az eső?





1 megjegyzés:

  1. Ülünk az asztalnál: Eszter, Bori, Juli és én. Bori keni a kiflijét, Juli majdszolja a kiflijét. Beszélgetünk. Szóba kerül az óvoda. Kérdem Borit, kik a barátaid Bori? Hát a Juli, meg a Meli, válaszolja. Zavarban vagyok, hogy esetleg még nem ismerek mindenkit, és megkérdem: melyik Juli? Hát az a kicsi, ott, mutat a húgára.

    VálaszTörlés