2013. január 31., csütörtök

Sétány meg az idő

Tegnap újra itt jártunk,

úgyhogy csináltam róluk megint képet. Igaz, most csak telefonnal. Ennyit változtak október óta:


2013. január 28., hétfő

Juli 17 hónapos



Most jött el az ideje, hogy rendesen alszik. Ezzel hirtelen mi is kipihentebbek lettünk.
Nagyon mozgékony, korán kezdett járni, és már hónapok óta szalad is. Muzikális, járunk Kindermusikra, ahol lehet zenére szaladgálni, táncolni, mindenféle eszközzel hangokat csiholni, nagyon élvezi. 
Ahogy itt megtanultam kétféle gyerek van, walking or talking. Juli egyértelműen az első, azt korán kezdte, a beszéddel lassabban halad. Ápa, aja, Bj (=Bori), busz, vísz (=víz), autó, hoppá, ott, oda és sok-sok szó eleje vagy vége (pl.: pa=lámpa) a repertoár. 
Mindent és önállóan eszik, Hongkongnak hála annyi görögdinnyét és cseresznyét, amennyit csak akar.
Bori minden poénján kacag, Boritól eltanulta, hogy olvasni kell, ő is állandóan könyvekkel járkál. Próbál énekelni. 
Nagyon-nagyon anyás, ha itthon hagyom nagy  a bömbölés. Akkor is, ha Gyuri és Bori is maradnak. Gyuri elbeszélése szerint egy idő múlva odaáll a bejárati ajtóhoz és kicsit aja, aját sírdogál...
Ami nagyon vicces, tud kacsintani:

2013. január 27., vasárnap

Bori három és fél éves


Ahogy a keresztanyja fogalmazta meg, kisgyerekből kislány lett.
Nagyon sok mindenben ügyes és okos már. Ami a legnagyobb könnyebbséget jelenti nekünk, hogy vidáman, sírás, nyavalygás nélkül illeszkedett be az új oviban. Két nagyon kedves, helyes óvónénije van, Bori szeret járni, amikor reggel megérkezünk közli is velem, hogy "anya, most már menjél el". Jól veszi a két új nyelv kihívásait is; nagyon próbál angolul beszélni, egyszerű mondatokat már összetesz és sok szót ismert. Sokat énekel angolul és mandarinul is. Három nyelven számol tízig, tegnap elkezdett engem is tanítani mandarinul számolni.
Az ovinál jobban csak a táncolásért rajong, ha lehetne nemcsak szombaton menne, hanem minden nap.
Nagyon szépen beszél magyarul, egyetlen hibás szóhasználata a rónaszín. Amiben az a legviccesebb, hogy a rózsát tudja mondani, de a rózsaszínt nem hajlandó, az rónaszín. Változatlanul ez a kedvenc színe.
Sokat énekel, sok verset is tud. A kedvenc félreértesei:

Kitagadott az a jó apám.
Azóta vándorlok úgy vidám (biz' ám helyett). (Süsü)

Holdporos lett a vágytól - cincogták az egerek.  (Mirr-Murr)

A kedvenc mondatai:
Arcán egy seb van, kérdezik a nagyszülők mi történt: A buszmegállóban próbáltam a tündérszárnyaimmal repülni.

Tele szájjal nem tudok beszélni. (És persze tele a szája a mondat közben.)

Egyre többet bír már napközben, nem probléma, ha a hétvégi programok miatt kimarad a délutáni alvás. Hét közben viszont mindig alszik másfél-két órát.
Sokat "olvas", sok zenét hallgat, nagyon szereti a meséket. A napi betevője (ennek megvonása komoly visszatartó tényező a hisztik előtt) mostanság Süsü és Mirr-Murr. 
Végre megszokta, hogy itt zuhanyzó van, ha a kedve úgy hozza egyedül fürdik. A hajmosás most lett igazán problémamentes, a hajszárításért egy kicsit kell küzdeni, de egy könyvvel az ölében már elfogadja.
Növeszti a haját (mint a táncosnők), csatot hord, állandóan szoknyában jár. Nagyon csaj.
Julival kedves, ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének harcaik. De ezek rövid ideig tartanak és szerencsére előtérbe került a dédelgetés, puszilgatás, Juli tanítás (Juli, mondd, hogy busz. Juli mondd, hogy hello Kitty.)
Ami nehéz; azért még vannak hisztik, szerintem változatlanul feleslegesek. Viszont, ami jó dolog ezekben, utólag megérti, hogy nem volt értelme és maga is szóvá teszi. Ha kedves Julival, vagy jól viselkedik, mindig megkérdezi: Ez a szép viselkedés?
Ami másfél éves kora óta változatlanul probléma; nem eszik, szinte semmit. Gyümölcs, zöldség ki van zárva, kenyér, tojás, zabpehely jöhet. Édesség bármennyi jöhetne, ha zord szülei ezt nem korlátoznák. Az ebédet szinte mindig kihagyja, fogalmunk sincs mitől nő. De nő, magas.

2013. január 3., csütörtök

Mai alkotások

Ez a Bori műve, a képen én vagyok.

Ez meg a Julié, megint elaludt a hintában: