2012. május 29., kedd

Hófordulók

A hosszú hétvége miatt kissé megcsúsztam a beszámolókkal, úgyhogy íme:

Bori három éves mínusz két hónapos
Önállóan válogatja a ruháit és a hajpántot is maga teszi a hajába
Nagylány. Nagyon szépen, választékosan beszél, pl.: "Most szépen viselkedek legalább, anya. Amikor nem viselkedtem jól, akkor nem volt jó kedved, anya." Utólag pontosan érzi, hogy mikor lépett át egy határt - Apa, már nem vagy mérges?, Nézd, apa, mosolygok. - még ha most még nem is tud ellene tenni semmit. Néha nyávog, ehhez türelem kell.
Most megint nagyon jó periodusban van, nem hisztizik (csak, ha nagyon muszáj), nagyon kiváncsi a világra. Esőben megnézzük a csigákat, szeret a piacra járni, nagyon sok mesét olvasunk (aktuális kedvenc a Bors néni), a Verdák az ultimate mesefilmje és elkezdett memoryzni is. Kapott verdás memoryt, általában 4-5 párral játszunk egy menetet.
Julival nagyon kedves, ölelgeti, puszilgatja, Juli dolgait előszeretettel elveszi, viszont fordított esetben felháborodik. 

Juli 9 hónapos
Minden aktivitást megelőzően felült, majd ezután kezdett el kúszni. Most már jön-megy a lakásban, rámászik mindenki cipőjére, Bori játékaira, amit az érintett kevéssé tolerál. A sok mozgásnak hála napközben egyre jobban alszik, az éjszaki alvásra pedig meg kellett tanítani, ahogy Borit is. Viszont azóta már sokkal jobb a helyzet, fel-felsír éjszaka, de pár perc alatt megnyugtatható.
Nagyon mosolygós, nagyon jó kedélyű, vidám, Boriért odavan, apáért odavan (mert ezt látja a Boritól), anyáért odavan (csak úgy). Szereti ha énekelünk, verset mondunk neki, viszont ezer dolga között mostanság nem nagyon ér rá enni.

Együtt fürdenek:




2012. május 15., kedd

Beszél, beszél

Segítek fél kézzel, mert a bal kezem piros (=volt rajta egy kis seb)

Anya, nagyon büszke vagyok rád, mert nagyon szépen viselkedsz.

Amikor Szentendrére mentünk, az autóban hallgattam Mazsola és Tádét. Mazsola azt mondta: Elegem van. Mint anya.

(Kiönti a vizet a poharából). Hogy csináltam ezt? Hogy sikerült ezt kiöntenem? Direkt szóltál, hogy lassan igyam.

Anya, légy szíves ígérd meg, hogy megyünk a játékboltba.

2012. május 8., kedd

Itt a jó idő!


És ezzel az outdoor programok is megsűrűsödtek. A hosszú hétvégét Gyuri Zürichben töltötte, hogy ilyen képeket csináljon:

Mi pedig - Gyuri szüleinek hála, akik kölcsönadták három napra a kocsijukat - nekiláttunk a csajos programoknak. Ezek között volt állatkert, nagyszülőzés, illetve Bori első olyan zsúrja, ahol ő találta ki, hogy milyen ajándékot kapjon az ünnepelt.

Az elmúlt hétvégén pedig rákapcsoltunk a családi programokra. Elmentünk Tihanyba, sétáltunk egy nagyot, megnéztük a kilátást, bementünk az apátságba, élveztük az életet.



És volt anyák napja. Amiről kezdem azt hinni, hogy az ember lánya bőgetésére találták ki. Bori csinált a bölcsiben sóliszt gyurmából pipacsot, ki is festette pirosra, még az alátét papírt is. Ezt pénteken átadta, engem már ezzel taccsra téve. Vera egyúttal közölte, hogy vasárnap Bori énekelni is fog. Persze nem bírtam ki és az esti fürdésnél megkértem, hogy énekelje el a dalt. Vasárnap aztán nem volt hajlandó megismételni, hiába kértem. De este fél 8-kor a kocsiban - felnőtt zsúrról hazafelé menet - hirtelen megszólalt az "Én kicsike vagyok" című dal...