2014. január 27., hétfő

Hófordulók


Bori tegnap volt négy és fél éves.
Az anyai nagymamájával hármasban elmentünk a városba egy angol teázóba ebédelni egy jót. Az már nagyon szuper, hogy ilyen nagylányos programokon részt tud venni. P
éntek hajnalban futottunk egy még nagylányosabb programot, mert annyira nagyon köhögött (és már második éjszakája hosszú órákon át nem hagyta a családot sem aludni), hogy el kellett vinni kórházba. Ahol a hajnali két óra ellenére  nyugodtan tűrte az összes vizsgálatot, válaszolt a kérdésekre és egyedül bement a tüdőröntgentre is. (A kórházban végre kapott hatékony gyógyszereket és ma már mehetett oviba.)
A nem olyan nagylányos oldal; még mindig hisztis. Sokat javult a keménymag dackorszak óta, de ha bekeményít, akkor  most is nagyon nehéz kimozdítani.
Az angol tudása egyre biztosabb, ért és beszél. Mandarinul is egyre több szót-szókapcsolatot tud. És közben magyarul sem felejt el, legújabb felfedezés a Maszkabál, nagyon szereti a dalokat.
Egyre több itteni barátja van, csacsogós-csevegős kislány. De nem felejti el az otthoniakat, régi dolgokra (a barna ajtós lakásunk), eseményekre emlékszik.
Julival most már nagyon jól megvannak, nagyon sokat játszanak együtt itthon, játszótéren. Persze testvéri csaták előfordulnak, nem rózsaszín az élet.
Nagyon-nagyon nőcis.


Juli holnap lesz két éves és öt hónapos.

Cuki. Ahogy beszél, ahogy jön-megy, ahogy eligazgatja a családtagjait.
Nagyon udvarias - Felvennél? Légyszi vigyél! -, egy lustazsák. A gyaloglást leszámítva egy sajtkukac.
Lelkes bölcsis, Bori lelkes rajongója, mindemellett saját érdekei képviselője, nem kell félteni a testvéri összeütközésekkor.
Mostani kedvenc mondata:
Mesélj egy kis kutyáról, az volt a neve Pucinkó Ablak!
(Pucinkó Ablak eredetét homály fedi, egyszercsak megjelent Juli elbeszéléseiben.)


 

2014. január 2., csütörtök

Év vége


Sok minden változott, könnyebbedett velük az elmúlt időszakban.
Juli szobatiszta lett, éjszakára kell egy pelenka, de már a délutáni alvást is bugyiban abszolválja. Változatlanul nagyon jókedvű, merész és nagyon sokat lehet nevetni a szövegein. Sokat énekel, megtanulta ő is a karácsonyi magyar dalokat, illetve a bölcsiben sokat tanult angolul, pl. a Csinku Pát. Ami monstanra Csinku Bellre alakult. Borival ellentétben, ha egy könyv kerül a kezébe, akkor a képek alapján kreál mesét (Bori szó szerint "felolvasta" a mesét). Juli hiába hallotta az alap mesét sokszor, jobban szeret maga kitalálni.

Mostani kedvencek:
Mesélj a füvekről és a nyuszikról példuál! (Nem elírás:)

Hogy hívnak?
Sitt Júlia.
És a tesvéredet?
Csipkerózsika.
Bori ugyanis naponta többször új néven fut. Mostanság ezek a menők: Csipkerózsika, Mária (a karácsonyi készülődés hozadéka), Beáta (Tündér Lala). 
Juli is kezdi ezeket átvenni ő néha Hamipipőke, illetve Papageno nagylány. 
Ez utóbbi forrása a Varázsfuvola, többször hallgattuk már, a legnagyobb kedvenc Papageno és Papagena egymásra találása, azt naponta számolatlanul meg tudnák hallgatni.
Bori nagylány lett, nagyon sokat ügyesedett. Egyre jobb tesvér, Julit nem lehet megszídni, mert Bori azonnal a védelmére kell. Változatlanul a mesékben él, hercegnőkkel, egy icipicit talán csökkent a rózsaszín őrület. Nagyon szeret hintázni (pedig kiskorában soha nem lehetett beültetni), hajtja magát egyedül.
Most már elég ügyesen tud angolul, szavakat mandarinul. Nagyon sokat énekel három nyelven, sokat mesél és sokat kell neki mesélni. Úgyhogy mostanság egy könyvvel indulunk el reggel. Ha leadtuk Julit a bölcsiben, felülünk a buszra és oviba menet mesét olvasunk.
Kettesben pedig már nagyon jól és sokat eljátszának. (Ez a mi szempontunkból a legnagyobb könnyebbség.) Sokat rajzolnak, színeznek, festenek.
Akár itthon, akár a játszótéren, elvonulnak tesznek-vesznek, megy a szerepjáték folyamatosan. Hol nagyszájú medvék elől, hol sárkányok elől menekülnek.
B: Juli, hívd a katonákat! 
J (füléhez emeli a telefont): Szia katonák!

Crystal barátnőm terhességét teljes mértékben megélték, mostanság minden nap terhesek, többször szülnek, szó szerint potyogtatják a gyerekeket, szoptatnak, ringatnak.

Juli az igazi babáktól is teljesen oda van, Violetet a kezéből nem lehet kiszedni.

A hűvösebb időt képtelenek tudomásul venni, minden öltözködése mindkettőjükkel egy harc. Pedig egy kardigánt és egy kabátot kell(ene) csak felvenni.