2011. augusztus 26., péntek

25 hónap

Elgondolkoztam rajta, hogy kell-e a két éves kor fölött havi mérleget készíteni Bori fejlődéséről. Aztán persze megint történtek dolgok, úgyhogy íme:
A dackorszak kicsit visszavett a lendületből, igazán nagy hisztik nincsenek. Folyamatos ellenállás azért van. És megszületett a "nem dal", tetszőleges dallamra lehet sokszor elénekelni, hogy nem, nem, nem. Csak úgy, nem kell hozzá indok.
Viszont, van már pozitív megerősítés is. Ez eleinte a jó volt, de egypár hete bejött az igen is. Ezzel pedig eljött a csúsztatások kora pl.: "Bori, szereted a gyümölcsöt? - Igen." (Na, persze - mondom én.)
Folyamatosan olvasni, mesélni és énekelni kell neki.
Olvasás - Bartos Erika pillanatnyilag verhetetlen. Bogyó és Babóca összes, Anna, Peti és Gergő, bármelyik bármikor jöhet. Minden mesének tudja a címét, ismeri az összes szereplőt.


Mese - kapcsolódva az olvasáshoz, ezt mesélte nemrég Bori:
"Az a címe Jelmezbál.
Készülődünk a jelmezbál(ra) - mondta Pihe, mondta Bótazár (Baltazár), mondta Döme.
Bogyó hazamegy, Babóca hazamegy."

Kiniék hoztak neki egy matrjóska babát Szentpétervárról. A középső két baba lett Petra (unokatesó) és Bori. Állandóan velük kell mesélni, Gyuri pár napja azt mondta, hogy addig haza sem jön a munkahelyéről, amíg nem írt meg előre egy két órás forgatókönyvet Petra és Bori kalandjairól.

Éneklés - az abszolút kedvenc pillanatnyilag a "kece lányom", alvás előtt ezt mindig el kell énekelni. A második helyen a Cickom, cickom áll, ezután jöhet bármi.

Sok mindenkivel beszélgettünk arról, hogy mennyi értelme van a bölcsiben való angolozásnak. Aztán amikor egy tisztába rakáskor egyértelműen közölte, hogy "Come on little Bori", több kérdésünk nem volt. Ezt a mondatot az angol (na jó, indiai) dadustól hallotta, azóta is mindig mondogatja pelenkázáskor. Már ha épp nem tiltakozik ezerrel az egész ellen.
Szobatisztaság - alakul. Bármilyen produktumot tud a bilibe termelni, sokszor szól is előtte. Összességében, a végcél még nincs közel, de haladunk, haladunk.



2011. augusztus 23., kedd

Kórházi körök

Az elmúlt napokban egyszer miattam, egyszer Bori miatt futhattunk egy kórházi kört. Szerencsére mindkettő vaklárma volt.
Engem péntek délután kapott el a lendület, migrénem lett (évek óta nem volt), felment a vérnyomásom, úgyhogy a korábbi tapasztalatokból kiindulva autóba vágtuk magunkat. Szerencsére a szülészeten töltött fél óra alatt a vérnyomásom lement, toxémia jeleit nem mutattam, úgyhogy hazaküldtek. Viszont szigorú diétán vagyok, sót és fehérjét nem ehetek. Ez utóbbi eléggé korlátozza a lehetőségeket...
Bori pedig tegnap este vágta be a fejét a könyvespolc élébe. Először a gyerekorvoshoz mentünk, aki irányított is minket tovább a János Kórházba, hátha röntgen kell, a sebet összehúzni stb. Úgyhogy kocsi, utazás, gyerek sebészet. A kórházban, amúgy, kiröhögtek minket. Azt sejtettük, hogy nincs agyrázkódása, mert  összefüggően és folyamatosan beszélt, énekelt az autóban. A sebre kapott jódot és jöhettünk is haza.
A péntek délután miatt a középtávú tervet (barátok esküvője) nem tudtam teljesíteni, viszont rövid- és hosszútávon jó vagyok. Az orvosom ma estétől pedig már Budapesten van. 
Amúgy 11 nap van vissza.

2011. augusztus 19., péntek

Kopp

Két napja nagy koppanásra ébredtem éjszaka, Borinak kb. 4 hónap után sikerült lepottyannia az ágyáról.
Egy kicsit sírt, mi persze jól megijedtünk, de miután megnyugodtunk, arra jutottunk, hogy Bori igazából fel sem ébredt az egészre, annyira gyorsan visszaaludt.
Az elmúlt éjszaka a biztonság kedvéért kapott egy vastag takarót az ágy mellé. Szerencsére ma nyugi volt, reméljük a pottyanás egyszeri alkalom marad. 

2011. augusztus 15., hétfő

Rekord

A mai nappal a terhesség új szakaszába léptem, Bori  a terhességi napokat számítva tegnap született. Sőt, igazából dupla a rekord, mert múlt héten kiderült, hogy Juli már bőven 3 kg fölött van. Az orvos kétszer is megmérte, majd biztatóan közölte, hogy valószínűleg az előző héten alábecsülte a súlyát. (Amióta ezt tudom, sokkal nehezebbnek érzem magam:)
Úgyhogy most hosszú-, közép- és rövidtávú terveim vannak. Rövid: szerdán eljutni fodrászhoz, kozmetikushoz, közép: pénteken barátok esküvője, hosszú: hétfőig kitartani, akkor jön vissza az orvosom a szabadságról. Extra: jövő szombaton még egy baráti esküvő.


2011. augusztus 4., csütörtök

Finisbe fordultunk

Tegnap voltunk Julival a 36. hetes ultrahangon, kezd izgalmassá válni a dolog.
A hét eleji melegfront megviselt, a vérnyomásom kezdett magasabb lenni az elmúlt hónapokban szokásosnál, úgyhogy 1. ideges lettem, hogy már megint jön a toxémia, 2. ezért gyorsan össze is pakoltunk, ki tudja, mit mond az orvos.
Tegnap aztán így ballagtunk (ez lett a tempóm) el a vizsgálatokra. A szokásostól eltérően a vérnyomásmérés a végére maradt, úgyhogy volt időm a ctg, ultrahang alatt felkészíteni az orvosomat és az asszisztensnőjét, hogy komolyodik a helyzet. A vizsgálatokon kiderült, hogy minden rendben van, sőt Juli elég nagy gyereknek készül, 2800 g volt. (Aki már elfelejtette, Bori 2300 g-mal született.) Aztán jött a vérnyomásmérő, a 100/70-es eredmény után a szavahihetőségem kissé megkérdőjeleződött. Remélem a következő hetekben tartom még ezt a szintet.

Bori amúgy ma közölte: "Apa h(s)egít Borinak egyedül betenni Julit a kiságyba." Ő is készülődik az új szerepre...