2014. augusztus 28., csütörtök

Juli 3

Ovis, már majdnem két hete. A kezdeti lelkesedést egy kisebb visszaesés követte, de most már újra vidáman megy. Tegnap meglátogattuk a bölcsit is, megnyugodott, hogy nem felejtették el el a tanárai.
Kedvenc színe a kék, ha Bori nincs a láthatáron, akkor mindent megeszik, kedvenc könyve a Majom mamája, hol alszik délután, hol nem. Az alvást én erőltetem, mert sűrűek a napjaink, nem árt, ha pihen. (És persze nekem is jó, ha van nyugi, plusz Juli sem nyűgős.) De már lehet egész napos családi programokat tervezni, nem vagyunk kötve a délutáni alváshoz.
Borihoz hasonlóan vizigyerek, szereti, élvezi a medencét. A fejét még nem rakja be, de örömmel van a vízben, karúszóval a mély vízben is biztonságban érzi magát.
Szeret olvasni, gyurmázni, nagyon sokat énekel. Magyarul már nagyon szépen beszél, angolul ért és angol kiejtéssel halandzsázik. Egy-egy szóval el tudja mondani, hogy mit szeretni, reméljük, hogy ebben az évben ő is elkezd beszélni. És akkor két nyelven fog be nem állni a szája/szájuk.
Vidám, kiegyensúlyozott, Borihoz képest békésebb, sokkal kevesebb a hiszti. Az új helyzetek megszokásában azonban nehézkesebb, mint Bori. Nehézkesebben lehet ott hagyni az oviban (egy könyvet mindenképpen el kell olvasnom és utána is nyavalyog) reggel, nyáron rosszabbul vette a hol itt, hol ott alszik helyzeteket. Változatlanul norvég gyerek, ez a meleg sok neki.


2014. augusztus 16., szombat

Bori 5


Tegnap a buszon megszólított két 7-8 év körüli kislányt és 10 percen át mesélt nekik. Hogy mi lesz, ha nagy lesz (hercegnő), hogy mellette ül a tesója, hogy tud már úszni (ez még enyhe túlzás, de jó úton jár), hogy tud rollerezni (ez igaz, de fékezni még nem), és hogy nagyon finom ebéd lesz ott (császármorzsa). Mindezt természetesen angolul. (A császármorzsa angol megnevezésével én se tudtam segíteni.) Egyértelműen kétnyelvű gyerek lett és két helyen van már otthon, két országban vannak barátai. A szerelme viszont Hongkongban van, Simon, francia kisfiú.
A szerelem kölcsönös.

Jön az utolsó év az oviban, az angolszász oktatási rendszernek hála már ismeri (írja és olvassa) a kis- és nagybetűket és jó pár kínai írásjelet is, a számokat. Hétfőtől már heti öt napot jár majd egész nap oviba, ennek a délutáni része már iskola előkészítő.
Nagyon szeret rajzolni, festeni, változatlanul szereti a könyveket és a meséket. Az épp aktuális kedvenc könyvét fejből tudja.
Nagyon szereti Julit, jó testvér, ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy mindenben ő akarjon az első lenni. Mivel előbb született, ezért úgy érzi mindenben neki jár az elsőség. A hisztiknek most már csak és kizárólag ez az oka. Békés és hatékony kezelésük a szülők részéről még várat magára...

Nagyon csaj.

2014. február 28., péntek

Juli két és fél éves


Pont ilyen, mint a képen. Vidám, a szeme sem áll jól. Jókedvű, be nem áll a szája, helyes mély hangja van, azon magyaráz. Nagyon sokat beszél, sokat énekel. Angolul a Row, row, row your boat, magyarul a Maszkabálból a Lovag és sárkány a kedvence.
Szereti a könyveket, szereti rajzolni, kedvenc étele a rák. Élmény vele dim sum étterembe menni, mert egy adag rákkal töltött batyút (4 db), megeszik rizzsel.
Nagyon szeret hintázni, valamennyire már tudja magát hajtani. Nagyon aktív, mozgékony. Ez sokáig mindenre igaz volt, kivéve a sétálásra. Mostanra jutottunk oda, hogy az utcán is gyalogol, a babakocsit hetek óta nem használtuk. 
Szereti a bölcsit, sok mindent megért már angolul (legalábbis a bölcsis nyelvet, utasításokat igen), pár szót tud. De ha folyamatosan szeretne angolul beszélni, akkor átcsap halandzsába.
Erős akarata van, mostanság megnyert egy csatát. A bölcsis egyenruhája nadrágját nagyon utálta (neki a nadrág a cicanadrág), úgyhogy amióta jobb az idő feladtam a nadrág harcot és azt vesz alulra, amit akar.
Nappal már teljesen szobatiszta, éjszakára még kap pelenkát, bár már előfordult, hogy tiszta maradt. 
Néha meglepő dolgoktól fél, ijed meg. Múlt hétvégén a tavaly nyári cirkuszi élménye jött elő egy étteremben. Annyira félt a bohócoktól, elefántoktól (egyik sem volt jelen az étteremben), hogy nemcsak az étteremből, hanem az épületből is ki kellett vinnem. 
Érzékeny, nem lehet leszídni, mert azonnal biggyed a szája vagy sír. Nem szereti a hangoskodást, kiabálást, de a tömeggel nincs baja.
Bori változatlanul a félisten, most már sokat játszanak együtt. Bezárkóznak egy szobába és megy a szerepjáték.
Végre rendesen alszik. Hosszú út vezetett ideáig, a leglassabban a hajnali tejről jött le. Ezt többször adtuk fel mi is, de végül béke van és nyugalom éjjel és reggeli után merül fel először a tej, kakaó kérdés.



2014. február 23., vasárnap

Betűk



"- Apa, tudod melyik szó kezdődik Saci betűvel? A kígyó.
- ???
- És a napocska is.
- Aha!"

Bori egyre jobban a betűk bűvöletébe került. Mivel az oviban már nagynak számít, kapott füzetet, ahol minden oldalon egy adott betűvel kezdődő szavakat gyűjthet. A betűt az óvónáni adja meg, a képeket, rajzokat már Bori találja ki. Illetve ő nagy lelkesedésében gyorsan le is írta. Az írásnál még segíteni kell; a szóban a kezdőbetűn kívül milyen betűk vannak, illetve ezeket még sokszor minta után írja (a Tesz-vesz szótár nagy barátunk!), de elkezdett írni.



2014. január 27., hétfő

Hófordulók


Bori tegnap volt négy és fél éves.
Az anyai nagymamájával hármasban elmentünk a városba egy angol teázóba ebédelni egy jót. Az már nagyon szuper, hogy ilyen nagylányos programokon részt tud venni. P
éntek hajnalban futottunk egy még nagylányosabb programot, mert annyira nagyon köhögött (és már második éjszakája hosszú órákon át nem hagyta a családot sem aludni), hogy el kellett vinni kórházba. Ahol a hajnali két óra ellenére  nyugodtan tűrte az összes vizsgálatot, válaszolt a kérdésekre és egyedül bement a tüdőröntgentre is. (A kórházban végre kapott hatékony gyógyszereket és ma már mehetett oviba.)
A nem olyan nagylányos oldal; még mindig hisztis. Sokat javult a keménymag dackorszak óta, de ha bekeményít, akkor  most is nagyon nehéz kimozdítani.
Az angol tudása egyre biztosabb, ért és beszél. Mandarinul is egyre több szót-szókapcsolatot tud. És közben magyarul sem felejt el, legújabb felfedezés a Maszkabál, nagyon szereti a dalokat.
Egyre több itteni barátja van, csacsogós-csevegős kislány. De nem felejti el az otthoniakat, régi dolgokra (a barna ajtós lakásunk), eseményekre emlékszik.
Julival most már nagyon jól megvannak, nagyon sokat játszanak együtt itthon, játszótéren. Persze testvéri csaták előfordulnak, nem rózsaszín az élet.
Nagyon-nagyon nőcis.


Juli holnap lesz két éves és öt hónapos.

Cuki. Ahogy beszél, ahogy jön-megy, ahogy eligazgatja a családtagjait.
Nagyon udvarias - Felvennél? Légyszi vigyél! -, egy lustazsák. A gyaloglást leszámítva egy sajtkukac.
Lelkes bölcsis, Bori lelkes rajongója, mindemellett saját érdekei képviselője, nem kell félteni a testvéri összeütközésekkor.
Mostani kedvenc mondata:
Mesélj egy kis kutyáról, az volt a neve Pucinkó Ablak!
(Pucinkó Ablak eredetét homály fedi, egyszercsak megjelent Juli elbeszéléseiben.)


 

2014. január 2., csütörtök

Év vége


Sok minden változott, könnyebbedett velük az elmúlt időszakban.
Juli szobatiszta lett, éjszakára kell egy pelenka, de már a délutáni alvást is bugyiban abszolválja. Változatlanul nagyon jókedvű, merész és nagyon sokat lehet nevetni a szövegein. Sokat énekel, megtanulta ő is a karácsonyi magyar dalokat, illetve a bölcsiben sokat tanult angolul, pl. a Csinku Pát. Ami monstanra Csinku Bellre alakult. Borival ellentétben, ha egy könyv kerül a kezébe, akkor a képek alapján kreál mesét (Bori szó szerint "felolvasta" a mesét). Juli hiába hallotta az alap mesét sokszor, jobban szeret maga kitalálni.

Mostani kedvencek:
Mesélj a füvekről és a nyuszikról példuál! (Nem elírás:)

Hogy hívnak?
Sitt Júlia.
És a tesvéredet?
Csipkerózsika.
Bori ugyanis naponta többször új néven fut. Mostanság ezek a menők: Csipkerózsika, Mária (a karácsonyi készülődés hozadéka), Beáta (Tündér Lala). 
Juli is kezdi ezeket átvenni ő néha Hamipipőke, illetve Papageno nagylány. 
Ez utóbbi forrása a Varázsfuvola, többször hallgattuk már, a legnagyobb kedvenc Papageno és Papagena egymásra találása, azt naponta számolatlanul meg tudnák hallgatni.
Bori nagylány lett, nagyon sokat ügyesedett. Egyre jobb tesvér, Julit nem lehet megszídni, mert Bori azonnal a védelmére kell. Változatlanul a mesékben él, hercegnőkkel, egy icipicit talán csökkent a rózsaszín őrület. Nagyon szeret hintázni (pedig kiskorában soha nem lehetett beültetni), hajtja magát egyedül.
Most már elég ügyesen tud angolul, szavakat mandarinul. Nagyon sokat énekel három nyelven, sokat mesél és sokat kell neki mesélni. Úgyhogy mostanság egy könyvvel indulunk el reggel. Ha leadtuk Julit a bölcsiben, felülünk a buszra és oviba menet mesét olvasunk.
Kettesben pedig már nagyon jól és sokat eljátszának. (Ez a mi szempontunkból a legnagyobb könnyebbség.) Sokat rajzolnak, színeznek, festenek.
Akár itthon, akár a játszótéren, elvonulnak tesznek-vesznek, megy a szerepjáték folyamatosan. Hol nagyszájú medvék elől, hol sárkányok elől menekülnek.
B: Juli, hívd a katonákat! 
J (füléhez emeli a telefont): Szia katonák!

Crystal barátnőm terhességét teljes mértékben megélték, mostanság minden nap terhesek, többször szülnek, szó szerint potyogtatják a gyerekeket, szoptatnak, ringatnak.

Juli az igazi babáktól is teljesen oda van, Violetet a kezéből nem lehet kiszedni.

A hűvösebb időt képtelenek tudomásul venni, minden öltözködése mindkettőjükkel egy harc. Pedig egy kardigánt és egy kabátot kell(ene) csak felvenni.