2011. szeptember 12., hétfő

Lányok

Bori

Julival nagyon kedves, figyel rá, mondani se kellett, hogy óvatosan simogassa, eleve gyengéd volt vele. Igyekszünk sokat foglalkozni vele, de azt hiszem az alaphelyzetet nem tudjuk kompenzálni. Minden napra jut egy hiszti, semmiségeken. (Tegnap délelőtt pl. azon, hogy a játszótérről hazamenet fel kellett venni a cipőjét. Eddigi legkeményebb menetünk volt, a végén az ölembe vettem az ordító gyereket, és kezeit a hónom alá csapva sikerült csak ráerőltetnem a cipőt. Nem volt egy dicsőséges távozásunk:)
Felváltva vagyunk vele kettesben, bölcsibe mindig én hozom-viszem, Gyurival sokat játszótereznek, bicajoznak. Emellett próbálunk hetente egyszer hármasban programozni. Múlt péntek délután elmentünk biciklizni a Duna-partra, palacsintázni, szaladgálni. Nagyon élvezte!
Bori életét közben az is nehezítette, hogy a bölcsije teljesen átalakult, csak a helyszín maradt azonos. Létrejött ugyanis az ovis csoport, ezzel az eddigi csoporttársak, bölcsis gondozó, kedvenc angolos dadusa elmentek az oviba. Neki lett új gondozója (szerintem helyesebb, mint a régi), új gyerekek. A múlt hete ezért (is) nehéz volt, sírt a bölcsiben (is). Mára szerencsére megszokta, már jókedvű volt.
Az AnnaPetiGergő egyik története és az augusztus végi esküvő hatására rákapott a menyasszony, vőlegény témára, úgyhogy naponta többször meg kell nézni az esküvői képeinket. Ilyenkor rögzítjük, hogy "anya menyasszony, apa vőlegény".

Juli
A két hetesek gondtalan életét éli. Kialakult a napi evések menete, éjszaka már van egy nagyobb (5-6 órás) alvása. Volt pár nap, amikor reggel hatra jutott az első reggeli (nekem inkább utolsó éjjeli) evése. Ezzel viszont az volt a baj, hogy Borit már felébresztette, aki amúgy fél hét körül kel, úgyhogy hatkor már nem aludt vissza. Így aztán egy-két csúsztatással összehoztuk az evéseket és egyikőjük sem kel hatkor. Mondjuk ma Julinál ötkor jött az éhezés, utána viszont nem volt hajlandó elaludni. És mit tesz a második gyerek a szülőkkel? A korábbi elveket  - miszerint kisgyerek nem alszik a szülőkkel - lazán sárba tiporja. Így aztán hatkor szépen átvittem magunkhoz, ott kisebb-nagyobb nyögdécselések árán elaludt és aludt mindenki fél nyolcig, még a Bori is.
Juli egy kicsit már nézelődik és jól bírja, hogy hozzuk-visszük mindenfele. A hétvégén már megjárta Szigetszentmártont, szó nélkül aludt az autóban, aludt a babakocsiban, jó fej második gyerek módjára igazodik a többiekhez.

2 megjegyzés:

  1. Szia Eszter, van egy barátnőm, aki már nagyon régen olvassa a blogodat (pedig nem is ismer, sose látott, csak a Kini blogját ajánlottam neki, így jutott el hozzád is, és mindig nagyon lelkes, így én is vettem a bátorságot a dologhoz. Eddig olyan tolakodásfélének éreztem a dolgot, de most már Juli óta én is nézem, és nekem is nagyon tetszik. Juli óriási baba és nagyon szép!Szóval eggyel több olvasód lett, remélem, nem bánod. Mér egyszer szeretettel gratulálok a nagy eseményhez,
    Kati néni

    VálaszTörlés
  2. Üdvözlünk az állandó olvasók között Kati néni!

    VálaszTörlés