2011. szeptember 26., hétfő

Bori 26 hónapos

Huszonhatodikán huszonhat hónapos:)

Borinak, azt hiszem ez volt a legizgalmasabb hónapja. Juli születését eddig elég normálisan reagálta le; volt pár nap, hogy alig evett, aztán másfél hét, hogy hisztizett, egy darabig állandóan ő akart a babakocsiba ülni, illetve egy ideje kicsit visszaesett a szobatisztaság témában. Két hete viszont újra nyugis, kiegyensúlyozott és hajlandó motorozni vagy sétálni. Nagyon élvezi, hogy ezt a hónapot itthon tölti az apja, sokat vannak együtt. Közben úgy érzem, hogy most hozzám is jobban ragaszkodik, lehet, hogy érzi a versenyhelyzetet:) Julival nagyon-nagyon kedves, óvatos. Amivel sokan riogattak, hogy Juli szoptatását zavarni fogja - akár ő is csatlakozni akar - szerencsére kimaradt. Maximum annyival járul hozzá az etetéshez, hogy közli: Gyerünk Juli, folyik a tej! 
És amúgy is, állandóan beszél. Hosszú, összetett mondatokat mond és elkezdett mesélni. Most látjuk csak, hogy az állandó meseolvasás mennyire ragadt rá, több APG, Bogyó és Babóca mesét szinte szó szerint tud és ezeket a napi életében is használja (pl.: kis h(sz)arvacskákat formázok Juli habos hajából).
Sokat énekel, gyakran halandzsa dalokat, illetve tudja már a Hinta-palintát, Zsipp-zsuppot, Kis kece lányomat.
Az újra alakult bölcsit nagyon szereti, már közölte, hogy szeretne ott aludni (persze kérdés, hogy mit szólna hozzá, ha tényleg ott is kellene aludnia:), amikor eljövünk közli mindenkivel, hogy bye-bye és ott is csak beszél, beszél.
Szombaton voltunk vele háromnegyed órás bábelőadáson, végig ült és figyelt, nagyon lekötötte. A hétvége amúgy is a kultúra jegyében telt, szombat este a templomban mise helyett orgonakoncertet kaptunk, a péntek estét, illetve szinte az egész vasárnapot a MOM Kulturális Központ megnyitóján töltöttük. Vasárnap délelőtt Halász Judit volt (nekem kicsit olyan, mintha megállt volna az idő, mert szinte az összes dal szövegét tudtam), kora este pedig már felnőtt programokon voltunk; Tücsök kedvence Kerekes Band és Amadinda koncerten.
És van még egy újdonság:



4 megjegyzés:

  1. Mitt Bojbála megint nagyon cuki :)

    VálaszTörlés
  2. Érdekes, azt tapasztalom, hogy a sok riogatás dacára csomó ismerős család jól kezeli és nagy gondok nélkül megússza a testvérféltékenységet.

    Leírod, hogy milyen könyvekből meséltek?

    Ne feledd az egy hónapos összefoglalót Juliról:-)

    VálaszTörlés
  3. Tücsök meg jól lemaradt a kedvencei koncertjéről, mert későn kapta meg a meghívót. Pedig táncolhattam volna Borival. :(

    VálaszTörlés
  4. Bogi - nem maradtál le semmiről, Bori csak üldögélt az apja ölében, de lelkesen tapsolt! Talán következőre majd táncol is.

    VálaszTörlés