2009. december 11., péntek

December

Jeles hónap, most volt a Bori első névnapja. Íme, a névnapos:


A nagy ünnepségre az apai nagyszülőknél került sor. Sajnos az anyai nagypapa kénytelen volt passzolni a nagy eseményt, nem bírt meggógyulni. (Azóta viszont már jól van, holnap személyesen is megszemléli az ünnepeltet.) De három másik nagyszülő felköszöntötte, ettünk jókat, Bori pedig - egy minimális alvás után - élvezte a nagyszülők társaságát.


Több éves hagyomány, hogy Klárával decemberben mézeskalácsot sütünk. Az idei év több okból rendhagyóra sikerült. Egyrészt, van a Bori. Úgyhogy miatta helyszínt váltottunk és áttettük a sütés székhelyét hozzánk. Elvben, ennyi volt a tervezett változást, de Klára sajnos eltörte a bokáját és nem tudott jönni. Így aztán - először - meggyúrtam a tésztát és egyedül megsütöttem a mézeskalácsokat. Szépek lettek!
Bori pedig nagyon segítőkész volt, mert három órát aludt délelőtt, pont addig, amíg megsült minden. A délutáni alvása alatt pedig megcsináltam a cukormáz díszítést. És még mindig alszik. Itt a hidegfront.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése