2013. április 8., hétfő

Bori nő

Mindkét értelemben, nagyon nagy lett és nagyon csajszi.
Nagyon sok mindent megért, láthatóan egyre összetettebb a gondolkodása. Pl.: Csipkerózsika ujját megszúrja a rokka, Csingiling (egy másik, modernebb mesehős) is megszúrja az ujját az iránytű tűjével. Bori kérdése, hogy Csingiling miért csak azt mondja, hogy auu és miért nem alszik el?

A változatlanul tomboló rózsaszín korszakban egy kis repedés keletkezett, mostanság felvesz egy piros pólót is. A csajos vonalat erősíti egy szintelen körömlakk adományozása. Erre azután szántam rá magam, miután a rózsaszín kiemelő tollal festette ki a körmeit. Növeszti a haját, most már hajlandó csatot beletenni, akár kettőt is. Állandóan az izgatja, hogy mikor lesz akkora, mint én és egyáltalán mikor lesz ő menyasszony. Bejelentette, hogy egy gyereke lesz, akit Csingilingnek fognak hivni.

Mostani kedvencek:
Még akkor neki izélte, mikor bölcsőben rengette (Hej Vargáné káposztát főz)

Az apai nagymama megtanitotta, hogy melyik a fodormenta, így bármerre járunk, mindig megmutatja, hogy melyik növény a fodormenta.

Ma a játszótéren, hazaindulás előtt, anyai nagymama húzná a zokniját. 
B: Ne, anya adja fel!
Nagymama:  Jó, úgy tűnik én egy gonosz személy vagyok.
B: A nagymama miért gonosz szemét?
 

1 megjegyzés:

  1. A köröm kifestése filctollal nálunk is megy. Egyszer még a bölcsiből(!) úgy kaptuk haza Verót, hogy az óvónő kilakkozta a körmét. Azóta csinálja.

    VálaszTörlés