Juli 13 hónapos

Maga a veszedelem, ön- és közveszély. Jön-megy, felmászik, leesik. Bömböl két percet, majd jön-megy, felmászik, leesik. Hihetetlenül kíváncsi mindenre, nagyon ügyesen nyit ki gyógyszeresdobozt, krémes tubust, a karórám a klotyóban landolt, a cipők gyakran a kádban. Kiderült, hogy nincs tériszonya, a kilencedik emeleten nagyon szeret az erkélyre kimenni és a rácsba kapaszkodva nézelődni. Nem tud kiesni, de nekem - aki tériszonyos - nem jó érzés. Viszont addig már eljutottam, hogy hagyom álldogálni, nem ugrom utána.

Hurrikán tevékenységét viszont nagyon édesen teszi (mondhatnám cukin), mosolyog, elégedett a világgal. Már nézegeti a könyveket, hozza, hogy olvassunk belőle. Integet, tapsol és meg tudja mutatni hol az okos feje. 

Mindent megeszik (ezt változatlanul nagyon értékelem) rugalmas jellem, bárhova vihetjük, jól érzi magát. Azt hiszem zökkenés nélkül alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez, amióta van normális méretű kiságya az alvása is jobb. Még mindig nem mondanám tökéletesnek, fel-felébred éjszaka, de alapvetően ezek elég gyorsan megoldható dolgok.

Mond már egy-két szót: apa, anya, ott, oda. Mindent ért, amit mi mondunk neki, ha közöljük, hogy megyünk fürdeni, már robog is a fürdőszobába és mászna be a kádba. Ruhástul.

Ha viszont valamire azt mondjuk, hogy nem, Nem, NEM, NEEEM, akkor hallásproblémái lesznek és kicsit csodálkozva, kedvesen mosolyog.

Regular

Lett egy házi pékségünk, ahol minden nap legalább egyszer megfordulunk. Lehet náluk mindent kapni, amit európai szájpadlásunk kíván; muffin, mazsolás kalács, croissant, scone, van tiramisu is (ezt a szülinapomra tartogatom) és persze helyi dolgok is. Bori olyannyira állandó vásárló lett, hogy lazán köszön belépéskor, eljövetelkor bye-bye és integetés, ma közölték is vele: see you tomorrow. Egy kis otthonosság érzés.

A pékségben csipesszel tálcára gyűjti az ember, amit kiválasztott. Utána csomagolják.

Napok óta nagyban zajlanak a Mid-Autumn Festival előkészületei, erről majd a HK blogon. Egy kis ráhangolódás itt.

Chocolate chip cookie

Kulturált fogyasztás után:

Tenger, tengerpart

Két vizet szerető ember gyereke is  rajongani fog a vízért. Legalábbis a mi (igaz, kis fős) mintánk szerint. Hétvégén kitör az őrület és mindenki rápörög a tengerpart témára. Legyen az egy kis fürdés menet közben vagy egy egész napos strandolás, fürdéssel, homokvár építéssel, dagonyázással, tengerparti ebéddel. 

Az elmúlt hétvégén is a tengerpart dominált, a szombaton délelőttbe még belecsempésztünk egy kis helyi botanikus kertet, mert annak van játszótere (is).

Juli, a nagylányság jegyében pedig nekilátott rendesen enni almát. A felszeletelt verziót köszöni, nem kéri. 

 

Opera

Bori: A királyfi sétál az indiánnal.

Na, melyik operában?

Mit szólnak a gyerekek?

Előzetesen az volt a legnagyobb paránk, hogy fogják venni a lányok a szinte minden tekintetben megújult életük akadályait. Borival sokat beszélgettünk már hetekkel az indulás előtt, próbáltuk felkészíteni a repülőútra, az új lakásra, hogy nem lesz ovi, nem lesznek itt az ovis barátok.

Ma azt tudom mondani, hogy nagyon jó fej módon és rugalmasan fogadták mindketten a változásokat. Egy hét alatt legyőzték a jetleget. A tengerpartot mind a ketten nagyon-nagyon élvezik, kezdenek megbarátkozni az itteni magyarokkal, Bori a szálloda portásának magyarul meséli, hogy merre jártunk, mit vettünk.

Kettőjük kapcsolatának is jót tesz a jelenlegi helyzet, Bori kezdi emberszámba venni Julit, mint pillanatnyilag egyetlen potenciálisan játszótársat. Persze sokat emlegeti az Ulászló utcát, az ovisokat ("Szerintem a tengerparton ma ott lesznek az ovisok is."), minden nap megnézi a búcsúajándékát a többiektől kapott rajzokkal, fényképekkel.

A híresen nem evő Borbálával csodákat művel a tenger-szél-napsütés kombó, a hétvégén nem győztük etetni.

Juli változatlanul mosolygós, olyan lendülettel gyalogol a tengerbe, hogy néha azt hiszem Ausztráliánál fogom tudni csak elkapni. Juli mindig is jó evő volt, itt pedig lelkesen megkóstol mindent, a haltól a noodle soupon át a szójacsíráig.

Big Wave Bay

Hongkongba az a jó, hogy akár minden hétvégén lehet strandolni (október végéig). Ma új helyet fedeztünk fel, hála az itteni magyaroknak. Big Wave Bay neve predesztinálja, hogy milyen a víz; erősen hullámzik. Így tele van amerikai szörfösökkel. Meg kínaikkal. És ma magyarokkal is. Kisgyerekeknek a part teljesen jó, mert sokáig kicsi a víz, lehet szaladgálni, fürdeni és a nekünk bokáig érő hullámok is feldöntik őket, amin jót lehet nevetni. 

És akkor képekben. 

Hongkongi szubjektív

Hongkong annyira érdekes, hogy azt gondoltam, megér egy misét. De legalábbis egy külön blogot, ami nem a gyerekekről szól, hanem a városról, arról, mi milyennek látjuk. 

Úgyhogy íme: http://hongkongiszubjektiv.blogspot.hk/
Jobbra fenn a hongkongi életünk felirat alatt is ott van:)

Victoria Park

Milyen is az élet gyerekekkel egy megapoliszban?

Alapvetően nem más, mint Budapesten. Bevásárolunk, játszótérre megyünk, gyerekprogramokat keresünk. De most még minden új; hol a bolt, a boltban mi hol van, milyen érdekes új ételek vannak (pl. halvirsli), van-e itt egyáltalán játszótér, merre vannak a programok, hogy kell odajutni?

Talán furcsán hangzik, de Hongkong az iszonyú tömeg és nyüzsgés ellenére egy hihetetlenül gyerekbarát város. Nem tudok úgy babakocsival lemenni egy lépcsőn, hogy ne ugorna oda valaki és ne fogná meg a babakocsit. Többen próbálják a Bori kezét is megfogni és lekísérni a lépcsőn, na ez kemény elutasításba ütközik. Minden metróállomáson van babakocsis jegykezelés (az automaták olyanok, mint a londoni metróban), és mindenhol van lift, hogy a a mozgólépcsőzést-lépcsőzést, vagy annak egy részét ki lehessen hagyni. A mi megállónknál tegnap jutottam el oda, hogy rájöttem az öt kijárat közül melyik az, ahol végig lifttel fel lehet jutni a felszínre. (Az öt kijárat kb. olyan területet foglal el, mint a Móricz Zs. körtér - Fehérvári úti piac távolsága, szóval nem egy Kálvin tér.)

Mindenki hihetetlenül nyugodt, akkor is, ha két gyerekkel szállok be a metróba vagy keresem a jó kijáratot. Kedveseket mondanak a gyerekeknek (legalábbis erre tippelek, mert a kantonit még nem értem, de annyira mosolyognak az emberek, nemtől, kortól függetlenül), megsimogatják őket, aki tud angolul, szóba elegyedik velem. Ma egy lány szemében (akivel onnan jött a metrós barátság, hogy Juli simogatni kezdte a pasija karját) én lettem a szupernő, mivel két gyerekem van, akikkel csúcsforgalomban 5 nap ittlét után az IKEÁba megyek metróval. És még a kijáratot is megtalálom, hát ez hitetlen!

Ma pedig felfedeztük a Victoria Park játszóterét. Bori annyira felpörgött a sok újdonságtól, hogy majd' egy órán át folyamatosan rohangált és próbálta ki az új dolgokat. Egy idő múlva az itteni klímának hála csatak lucsok volt a haja, de nem állt meg. És Juli is csatlakozott hozzá. Úgyhogy az IKEÁban, ahol megvettük a szokott etetőszéket, soron kívül vacsorázást kellett tartani a két éhezőnek.

Itt van néhány kép a délutánunkról, telefonnal készültek:

https://plus.google.com/u/0/photos/110852377508512134123/albums/5787285085619841809

Út, első percek

A gyerekeinket megint alábecsültük, nagyon rendesen bírták a repülőutakat. Juli kifejezetten jól aludt, Bori Doháig kihagyta az alvást (leszállás közben elaludt, persze), a Doha-Hongkong útvonalon azonban egy kis lelkes pörgés után, ő is kidőlt.

Jetleg még van nekik, de ma már fél 11-re mindenkit ágyba dugtunk (a tegnapi szintidőnk fél 12 volt).

Már voltunk bevásárolni, van helyi mobilszámunk, ma strandoltunk. Így már két arcát is láttuk a városnak; a felhőkarcolós-nyüzsgőset és a tengerparti kisvárost sétánnyal, andalgással, éttermekkel. 

Messzi ország

A lakásban mindenhol állnak a dobozok, pakolom a bőröndöket. Széthullóban az életünk, itthon. És holnap nekivágunk, hogy elkezdjünk építeni egy újat, vagy ugyanezt, de kicsit másképp, Hong Kongban.

Gyuri nagyon jó álláslehetőséget kapott egy hong kongi angol cégnél, és úgy döntöttünk belevágunk. Hetek óta készülődünk, pakolászunk, aztán hétfőn kiderült, hogy megvan a vízum, kedden lett repülőjegyünk, pénteken pedig indulunk. Sűrű.

Úgyhogy drukkoljatok, holnap este gondoljatok ránk, amint 10.000 méter magasban próbálunk két remélhetőleg lelkes gyereket elaltatni egy repülőn.

Bori elbeszélésben ilyen lesz nekünk: Elköltözünk a messzi országba. Repülővel megyünk, esténként a repülőn fogunk aludni. A messzi országban fürdünk a tengerben, ami sós és lesznek delfinek és cápák. 

(Bori a cápákat szeretné megetetni, azt még nem tisztáztunk, hogy a cápák mit esznek...)