2015. január 29., csütörtök

Bori öt és fél

Igencsak számon tartott dátum volt a hétfői nap. Most már közelebb van a hathoz.
115 cm-nél nagyobb, Ázsiában ezzel magas. Sőt, az európai, amerikai fehér barátai körében is viszi a pálmát. 
Nagyon aktív, napi hat órát tölt az oviban (itt már szó sincs alvásról, a délelőtt az ovi, a délután az iskolai előkészítő), utána pedig mindig kell valamit csinálni. Játszás a barátnőkkel, barátokkal, heti egyszer úszás. Ez már elég jól megy, egy mély vizű medencébe már be lehet engedni karúszó nélkül. Szombat délelőttönként a jövendő iskolájába  - jövendő osztályába, osztálytársaival, tanáraival - jár előkészítőre.
Hétvégente elkezdtünk kirándulni járni, ezeket nagyon élvezi, pedig jó meredeken kell nekiindulni mire felérünk a hegygerincre. 



Szereti a kihívásokat, a feladatokat. Nagyon nyitott és barátságos. Az oviban nagyon sokat foglalkoznak velük, gyakorolják a betűket, kínai karaktereket, az olvasást, számolást. Itthon is olvasunk, egy-egy szót ő is próbál összerakni és nagyon sokat rajzol, fest. Reggelente úgy lépünk ki a lakásból, hogy a ceruzák, tollak és legújabb alkotások elborítják a nappali padlóját. 
Angolul már úgy tud, mint a korosztályából az anyanyelvi gyerekek. Már jókat lehet vele beszélgetni, jönni-menni, rugalmas. Julival nagyon szoros a kapcsolatuk, összetartanak, sokat játszanak együtt. De még mindig ő akar az első lenni mindenben.

2 megjegyzés:

  1. Milyen komoly nagylány lett Boriból! Biztos nagy előny lesz neki az életben, hogy ennyi nyelven megtanul fiatal korban.
    Remélem mindannyian jól érzitek magatokat a távolban!
    Sokszor gondolok Rátok szeretettel, ha nem is jelentkezem.
    Üdvözlettel:
    Zelkó Csilla

    VálaszTörlés
  2. Szia,
    hova lehet Neked/Nektek e-mailt irni?

    Udv:
    K.Sandor
    sandorkovacs@mailbox.hu

    VálaszTörlés