14 hónap

A tegnapi nyavalygás után jöjjenek ma a jó hírek a 14 hónaposról.

A legnagyobb újdonság, hogy kialakult az új napirend, Bori átállt a napi egy alvásra. Éjszaka cserébe egyre többet alszik (ma épp 13 és fél óránál tart, de azért ez extrém, inkább a 12 óra a jellemző), napközben 2-2 és fél órát. Emellett leszokott az üveges bébiételről és már ugyanazt ebédeli, amit mi. Rákattant a sütőtökre, ennek nagyon örülök, mert gyümölcsöt változatlanul nem hajlandó enni, csak a tejpépbe belekeverve. Még mindig a négykézlábazást tartja a legjobb közlekedési módnak, de egy gesztenyével már rá lehet venni néhány lépés megtételére. Sokat tologatja a babakocsiját, itthon az etetőszékét. A játszóteret nagyon szereti, kedvence a csúszda, már egyedül mászik fel a lépcsőkön, a lecsúszásban kell egy kis segítség. 

Ezeket mondogatja rendszeresen: ott, ezt, azt, hinta-palinta, hoppá, autó. És persze: nem.

Mutatja a fejét, pocakját. Magán nem, de rajtunk megmutatja a szemet, orrot. Ezek most érdekes felfedeznivalók, sokszor ül az ölemben és vizsgálgatja a szemeimet, orromat, számat.

A korai dackorszak mellé bejött a korai oidipus-komplexus, nagyon-nagyon apás. Ha mindketten kéznél vagyunk, akkor apa kell, egyértelműen. Nagyon jól megvannak, négykézláb fogócskáznak óriási nevetések mellett, illetve már külön programokat is tartanak kettesben. (Ez nekem is nagyon jó, több szabadidőm van:)

Újdonságok

Ezek jók is és rosszak is.

A jók: kedden elkezdtünk gyerek angolra járni a Százholdas Angolba. Csütörtökön pedig ringatóra. Mind a kettő nagyon jó, és lássuk be, nemcsak Bori, hanem én is élvezem. Úgyhogy mostantól ezek állandó heti programjaink lesznek. Ma délelőtt pedig megvolt az első állatkerti túra, egy kicsi fóka show-val (ez nagyon bejött Borinak), majmok, elefánt, zsiráf nézegetésével, szép idővel és ezer éve nem látott iskolatársakkal való találkozásokkal. Szóval szociális életünk változóban...

A rossz hír: Bori rossz gyerek lett. Próbálhatnám szépíteni, de sajnos nincs mit. Egy csomószor kiabál, gyakran Johannára, ha akar tőle valamit, vagy azt akarja, hogy Johanna ne nyúljon a dolgaihoz. Johanna ettől állandóan összerezzen és sokszor sírni kezd, amitől nekem lelkiismeret furdalásom lesz. Többször beszéltem már Borival erről, de eddig semmi foganatja. Emellett egyre több a hiszti; az öltöztetéskor illetve, ha bele akarom tenni a babakocsiba. Gyuri ez utóbbira kitalálta ma este a megoldást; nem szarozunk az öt ponton záródó biztonsági öv becsatolásával, hanem helyette gyerek bezsuppolása a babakocsiba, a pohártartó nagyon gyors lehajtása, gyerek tutira a kocsiban van és nem is esik ki. Korai dackorszak. Nehéz idők! (Bár tudom, hogy egyszer már írtam ezt, azok könnyebb idők voltak.)  Annyit hozzátennék a magunk védelmében, hogy mi nyugodtak vagyunk vele, nem kiabálunk. Ha valakinek van valami jó tanácsa, örülnénk neki!

Parák

Szülők parája

El fog indulni valaha ez a gyerek? Már hónapok óta álldogál, kapaszkodva megy, de önállóan nem hajlandó. 

Bori parája

Most miért kellett ma a védőnőhöz menni? Próbálták, hogy kedvesek legyenek, de én nem dőltem be nekik. Persze vetkőztetés, méricskélés, a hátamra fektettek(!), a torkomba akartak nézni, na ezt már nem hagytam. Bömböltem és az anya nyakába csimpaszkodtam.

Eszter parája (két évente esedékes)

Most már tutira van valami baja a fogaimnak, az nem lehet, hogy ne legyen. Fáj is legalább két helyen. 

(Bejelentkezem a fogorvoshoz, az keres-keres, majd feladja és közli, hogy jó lenne, ha a kitalált fogfájás helyett valami objektív dolgot is produkálnék, hogy ő is jól járjon.)