2010. május 8., szombat

Családi programok

Kezdődött ezzel a "jó idő van végre" dologgal. Egyre többet lehet a szabadban lenni, a kert is abba az állapotba jutott, hogy pénteken Johannával és Ilesszel megtartottuk az első kerti partyt (ahol kiderült, hogy Bori önző kisgyerek és minden lakáskulcsot szeret a magáénak tudni. Kezdhetjük a nevelést.)
És beindultak a kirándulások is. Múlt szombaton csatlakoztunk a hagyományos május elsejei evezőkhöz a Lupa szigetre. Igaz, mi az evezést kocsival és kishajóval kiváltottuk. A rét tele volt kisebb és nagyobb gyerekekkel, beszélgető és iddogáló szülőkkel, lehetett sétálni vagy csak feküdni a fűben. Idilli volt! Bori is nagyon jól bírta a napot, velünk együtt élvezte az eseményeket. (Én pedig nem iddogáló szülőként, hazafelé bevállaltam a két kislánnyal megpakolt idegen kocsi vezetését.)
A sikeres túra után kicsit körülnéztünk, Borival merre lehet elmenni kirándulni. Így találtuk meg a Sas-hegyen lévő természetvédelmi területet. Van gyönyörű táj,  növények, egy kicsi túraút és panoráma a városra, volt állatbemutató, mi a patkányt és a görényt néztük meg:) Borival felavattuk a kölcsön hátizsákot, kisebb összeszokás után vígan trónolt Gyuri hátán. Megbeszéltük, hogy jövőre újra megyünk, Bori akkor már a saját lábán fog közlekedni és tuti minden virágnál megáll majd!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése