2010. május 26., szerda

10 hónap

Bori kétszámjegyű életkorba lépett.
Ennek megfelelően álldogál, üldögél, négykézláb teper igencsak sebesen és nagykádban fürdik. Ez utóbbi a sikeres kezdet után enyhe hanyatlásnak indult fürdés közbeni sírdogálással, de ma telepakoltuk játékokkal a kádat, ami elfeledtette a szomorúságot.
Sokfélét és sokat eszik, most már én sem aggódom, hogy elfogyna ez a gyerek. A levesek változatlanul a kedvencei, Bori kétfogásos ebédeket fogyaszt.
Egyre többet "beszél", most a kedvence az "óóóó", ami mindenre alkalmazható. Tegnap például az újszülött Tádé Bencére mondta, adekvát használat. A kutyáknak kiabál, kis (nagy?)  jóindulattal úgy is értelmezhető, hogy vau-vau.
Az éjszakáink egy-egy ritka kivételtől eltekintve nagyon békések; 8-tól fél 7-7-ig nyugi van. Nappal viszont egyre kevesebbet alszik, ma új rekordot állított be; negyed kettőtől ébren volt az esti lefekvésig (persze többször megpróbáltam letenni, esélytelenül).
És alakul a személyisége is. Azt gondoljuk, hogy alapvetően nyugis gyerek, mosolygós. Lassan szokja meg az új helyzeteket, olyankor megáll és feldolgoz. Ilyenkor kár noszogatni, bíztatgatni, amikor ő jónak látja, akkor indul neki a helyzet megismerésének. Szereti a gyerekeket, persze inkább az idősebbeket, akik már odafigyelve játszanak vele. 
És már sokat lehet vele jönni-menni, amit családilag nagyon élvezünk!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése