10 hónap

Bori kétszámjegyű életkorba lépett.

Ennek megfelelően álldogál, üldögél, négykézláb teper igencsak sebesen és nagykádban fürdik. Ez utóbbi a sikeres kezdet után enyhe hanyatlásnak indult fürdés közbeni sírdogálással, de ma telepakoltuk játékokkal a kádat, ami elfeledtette a szomorúságot.

Sokfélét és sokat eszik, most már én sem aggódom, hogy elfogyna ez a gyerek. A levesek változatlanul a kedvencei, Bori kétfogásos ebédeket fogyaszt.

Egyre többet "beszél", most a kedvence az "óóóó", ami mindenre alkalmazható. Tegnap például az újszülött Tádé Bencére mondta, adekvát használat. A kutyáknak kiabál, kis (nagy?)  jóindulattal úgy is értelmezhető, hogy vau-vau.

Az éjszakáink egy-egy ritka kivételtől eltekintve nagyon békések; 8-tól fél 7-7-ig nyugi van. Nappal viszont egyre kevesebbet alszik, ma új rekordot állított be; negyed kettőtől ébren volt az esti lefekvésig (persze többször megpróbáltam letenni, esélytelenül).

És alakul a személyisége is. Azt gondoljuk, hogy alapvetően nyugis gyerek, mosolygós. Lassan szokja meg az új helyzeteket, olyankor megáll és feldolgoz. Ilyenkor kár noszogatni, bíztatgatni, amikor ő jónak látja, akkor indul neki a helyzet megismerésének. Szereti a gyerekeket, persze inkább az idősebbeket, akik már odafigyelve játszanak vele. 

És már sokat lehet vele jönni-menni, amit családilag nagyon élvezünk!

Cím nélkül (military, élet)

Sok mindenről szeretnék beszámolni, de ezek annyiféle területet érintenek, hogy nincs közös jó cím nekik. Ezért alcímekben utazom.

A military témáról. Bori elkezdett sajtos kenyeret vacsorázni, katonai alakulat formájában. A dolog szerencsére jól működik, a fáradsági fokától függően hol én pakolom a szájába a katonákat, hol saját maga. (Amikor Gyuri eteti, újra és újra meglepődik, hogy Bori mekkora falatokat tud már lenyelni, akár katonában, akár kanállal adagolva.)

A katonás vacsorákkal összhangban tegnap megnéztük a Bombák földjént. Elég nyomasztó, de jó film, olyan, aminek a részletei még másnap is eszébe jutnak az embernek.

Az élet alcím alá egy életmentés és egy élet kezdete tartozik.

A mai jócselekedtünk egy ifjonc varjúhoz kapcsolódik, aki fönnakadt a kerítésünkön. Gyuri sikeresen kiszabadította a lábát, én közben az internetet bújtam madármentő telefonszámokért. Végül egy ismerős állatorvos felesége tanácsára a madárkórházra keresve sikerült a hortobágyi madárkórház ügyeletes orvosával beszélnem. Ő ellátott madármentési alapinfókkal, illetve megadta egy budapesti madarakkal foglalkozó állatorvos telefonszámát. Az ünnep ellenére ő is távsegített, úgyhogy a varjú kapott enni-inni, mire délután hazaértünk már tovább is állt.

Ma pedig megszületett Barbaráéknál Tádé Bence (az előző posztban hivatkozott névbeli dilemmát a szülők ezzel a gordiuszi csomóval vágták át), az egész család jól van.

Nagykád

Úgy kezdődött, hogy a kölcsön kiskádat visszaadjuk Barbaráéknak, mert hamarosan megszületik Bence (vagy Tádé?). Tegnap jöttek hozzánk vacsorára, úgyhogy két napja megkezdtük az edzéseket. Az első nap vegyes eredményeket szült; Bori egyrészt iszonyúan élvezte, hogy sokkal nagyon helyen lehet jönni-menni, fürdőhabot enni, másrészt viszont  kiderült, hogy a kád alja csúszik. Úgyhogy volt nem szándékolt merülés, prüszkölés, kicsi sírás.

Gyorsan vettem egy csúszásgátlót a kádba, innentől már csak az előnyök maradtak, mi pedig büszkén megállapítottuk, hogy Borit átszoktattuk a nagykádba. Nagy előnye, hogy nyaraláskor nem kell kiskád, csak visszük a csúszásgátlót. Ennyivel is kevesebb cuccal kell indulni.

(Barbaráék végül nekünk adták a kiskádat, mert rájöttek, hogy hozzájuk már nem fér be, így még nyertünk egy kiskádat is. Igazi win-win game:)

Sűrű események, közte egy majdnem novemberi keresztelő

Tegnap volt Bori keresztelője, így az elmúlt napok az előkészület jegyében teltek. Lazán 25 embert hívtunk meg a keresztelő után ebédre (ennyi a szűkebb család), ezért a lelki készülődés melletti igencsak fontos feladat volt az ételek kitalálása és elkészítése. Ebbe jó ideje belevágtam, pl. a medvehagymás gnocchi már egy ideje a fagyasztóban várta a belépőjét. A hét folyamán a napi sétáinknak két rendszeres célállomása volt; a piac és bolt.

Közben péntekre szerveztünk még egy programot, Zsuzsa és Veronika itthon vannak Tel Avivból, és meglátogattak minket. Bori szocializációja szempontjából jót tett, hogy egy nálánál nem sokkal nagyobb gyerekkel kellett osztozni a lakáson és a játékain. Megállapítottam, hogy habitusában rám ütött ez a gyerek. Én elég félénk kisgyerek voltam, hááát, Bori sem az a nagydumás, könnyen barátkozó csaj. Az első 10 percben konkrétan lefagyott, ült és nézte, ahogy Veronika futólag megsimogatja, majd birtokba veszi a szobáját és a játékait. Itt aztán el is tört a mécses. Ezen az uzsonnával sikerült segíteni, onnantól ment  a közös a vonulás a lakásban és a virágok elleni együttesen előkészített (szülők által sikeresen levert) támadás.

Aztán megjött Ilesz és Johanna is, és teljes lett a hangzavar. 

Szombaton pedig felpörögtek az előkészületek, főztem és sütöttem. Délelőtt Kini is megjött, onnantól ketten alkottunk a konyhában. Végül egész gyorsan készen lettünk, így volt időm a hétvégére kikölcsönzött kocsival  négykerekű esernyőt biztosítani különböző családtagjaimnak. 

Tegnapra beköszöntött a novemberi időjárás és a keresztelő napja. Bori hősiesen bírta a szertartást, Gyurival mi egész délelőtt nagyon meg voltunk hatva, szóval mindenki a feladatának megfelelően viselkedett.

(Bori a keresztszüleivel)

A családi örömünnep jól sikerült, mindenki evett-ivott, beszélgetett, monte carloi futamot nézett, bújócskázott, játszott, tálalt. Anya képei itt vannak, de lesz még több is. 

Köszönjük, hogy velünk ünnepeltetek!

Családi programok

Kezdődött ezzel a "jó idő van végre" dologgal. Egyre többet lehet a szabadban lenni, a kert is abba az állapotba jutott, hogy pénteken Johannával és Ilesszel megtartottuk az első kerti partyt (ahol kiderült, hogy Bori önző kisgyerek és minden lakáskulcsot szeret a magáénak tudni. Kezdhetjük a nevelést.)

És beindultak a kirándulások is. Múlt szombaton csatlakoztunk a hagyományos május elsejei evezőkhöz a Lupa szigetre. Igaz, mi az evezést kocsival és kishajóval kiváltottuk. A rét tele volt kisebb és nagyobb gyerekekkel, beszélgető és iddogáló szülőkkel, lehetett sétálni vagy csak feküdni a fűben. Idilli volt! Bori is nagyon jól bírta a napot, velünk együtt élvezte az eseményeket. (Én pedig nem iddogáló szülőként, hazafelé bevállaltam a két kislánnyal megpakolt idegen kocsi vezetését.)

A sikeres túra után kicsit körülnéztünk, Borival merre lehet elmenni kirándulni. Így találtuk meg a Sas-hegyen lévő természetvédelmi területet. Van gyönyörű táj,  növények, egy kicsi túraút és panoráma a városra, volt állatbemutató, mi a patkányt és a görényt néztük meg:) Borival felavattuk a kölcsön hátizsákot, kisebb összeszokás után vígan trónolt Gyuri hátán. Megbeszéltük, hogy jövőre újra megyünk, Bori akkor már a saját lábán fog közlekedni és tuti minden virágnál megáll majd!

Anyák napja és kedvenc kaja

Ez volt az első, kétirányúlag érintett anyák napjám. Komoly. Hiába vettük együtt a virágot, hiába gondoltam, hogy én soha, miért is kellene ezen bőgni? stb., a végén csak sírva picsogó voltam...

És végre lett Borinak kedvenc étele; a leves. Innen is látszik, hogy apja lánya. Parádfürdőn rákapott a marhahúslevesre, tegnap Gyuri anyukája is ezt főzte, Bori pedig lelkesen ette. Itthon csirkeleves van, de láthatóan ez is átmegy.