2013. május 1., szerda

Kirándulás

Indul az út felfelé.

Az első, igazi, amit Bori az elejétől a végéig gyalogolt. Pedig nem volt könnyű.
Egy kilátóhoz mentünk fel, az itteni hegyek pedig meredekek. Sokat kellett lépcsőzni, volt, hogy vízmosáson, sziklákon mentünk fel, olyan helyeken, ahol a downhill (terep?) bicajosok szeretnek lefelé menni. Találkoztunk is eggyel útközben, aki csákánnyal épp a tökéletes ugratókat ásta az útba. 
Juli lefelé elaludt a hátamon, Bori viszont jött. A nagy aktivitásban biztos Szofi barátnője is sokat segített, aki szintén szinte végig gyalogolt. 
A kilátóból látszott egész Discovery Bay, a tenger, vitorlásokkal, érkező komppal, szóval megérte, valószínűleg megyünk máskor is. Az egész túra másfél óra volt, kifejezetten gyerekeknek. A nagy mászást nagy ebéd és nagy alvás követte, az egész család részéről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése